 |
 |
Roma Információs Központ, Brüsszel |
 |
|
|
 |
|
 |
| Köszöntő |
|
KEDVES LÁTOGATÓIM, BARÁTAIM ÉS MINDEN ÉRDEKLŐDŐ!
Mottó: "Ha féltem is, a helyemet megálltam - születtem, elvegyültem és kiváltam." József Attila: Kész a leltár
Legkedvesebb József Attila versemből választottam a mottót. Afféle leltárkészítő alkat vagyok, és most éppen jó okom van arra, hogy megvonjam az elmúlt öt év mérlegét. Igazán nem panaszkodhatok. Öt évet Brüsszelben az Európai Parlamentben politizáltam, ahol számos programot indítottam útjára. Emellett írtam négy regényt, három novellát, egy esszékötetet és egy színdarabot. Folyamatosan írok politikai publicisztikát, irodalmi estek háziasszonya vagyok az Alexandra Kávézóban, újabban a Merlinben is. Hatalmas lélektani gátat léptem át, amikor kibújva a szociológiai szaknyelv páncéljából, amit egyébként önszántamból öltöttem magamra, műfajt váltottam, és szépprózát kezdtem írni. Ebben találtam igazán magamra. Közben azért megmaradtam a szociológiai kaptafánál is, hiszen senki sem bújhat ki a bőréből. Társadalomelméletet tanítok az egyetemen, és a nők egészségtudatos életéről szóló országos kutatásra és kampányra készülök. Intenzíven benne élek a körülöttem zajló események sodrában, és aggódva figyelem, merre tart az ország. Megrögzött európai demokrataként abban bízom, hogy az emberek józansága és egészséges életösztöne nem engedi előtérbe törni a radikális, szélsőséges eszméket. Akit érdekel, hogy most min dolgozom, miféle gondolatok foglalkoztatnak, mik a terveim, azt szeretettel várom a honlapomon és blogomon http://www.levaikatalin.hu. Beszélgessünk. Bármiről és bárkivel, a szókimondás nagy és nyílt közösségében: a blogolás megőrzi a levéltitkot. Lehetsz őszinte, bátor, kimondhatod legrejtettebb gondolataidat is. Megsérteni nem illik, megsértődni nem szabad.
|
|
|
|
 |
| |
 |
Varázskert- Lévai Katalin új regénye |
 |
Október első napjaiban megjelent a Párnakönyv és más mesék és a Vörös szőnyeg után új, immár harmadik regényem, a Varázskert.

Én is éltem át szerelmeket, csalódásokat - mini interjú az írónővel - Az írást és a szerelmet nem lehet abbahagyni... Semmilyen korban. - Ez tanács az olvasóknak? - Tudják ők ezt maguktól is. Részlet a regényből Az írás, mint hétfátyol tánc, mint a meztelenre vetkőzés fortélyos művészete, frivol és nemes játék, amely feloldozást ad hétköznapi gyarlóságaink alól. Ahogyan egyre mélyebbre merültem a történet írásában, úgy hullottak le egymás után az álarcaim, és teljesült ki mind jobban az a vágyam, hogy a valódi képmásomat hagyjam hátra magam után. Végülis az írás és a tánc ugyanarról a töröl fakad, mindkettőben a mozgás kimeríthetetlen ötletessége a lényeg, ugrásra kész test, vagy ugrásra kész gondolat – egyre megy. A jó író, miként a jó táncos, semmihez sem hasonlítható hangulatot teremt, amelyben kiszámíthatatlan érzelmi és gondolati kombinációkat kapcsol össze. Ezek hajlékonyságától és ihlető erejétől függ, képes-e elvarázsolni a közönségét, és egyetlen hatalmas ugrással a névtelenségből az örökkévalóságba katapultálni. A mozgás megszűnése maga a halál. Aki ír, aki táncol, a halált űzi el magától, hacsak átmenetileg is. De bármilyen mozgékony is az elme vagy a test, pillanatnyi diadalt arat csupán. Ezzel pontosan tisztában voltam. |
|
 |
|
|
 |