Családmodellekről, politikáról, köz- és magánéletről, valamint a „női kvótáról” egyaránt szó esett a Bódis Kriszta és Gordon Agáta szervezésében rendezett Irodalmi centrifuga legutóbbi állomásán, aminek vendége Lévai Katalin volt. Mint elmondta, a női sorsokat boncolgató könyvei voltaképp a szociológusként, majd szakpolitikusként a nemek egyenlő esélyeiért elkezdett munka folytatása – más eszközökkel.
Zsúfolásig megtelt a Centrál Kávéház különterme az ötödik évébe lépett Irodalmi centrifuga beszélgetéssorozat január 24-i állomásán, ahol a Vörös szőnyeg című könyvével hónapok óta az eladási listák élmezőnyében álló Lávai Katalint kérdezte írói, politikusi, és családanyai-nagymamai szerepeiről az est két házigazdája.A beszélgetés során Szalay Krisztina színművész olvasott fel részleteket a könyvből, és Palya Bea énekesnő adott elő témába vágó dalokat repertoárjából.
A beszélgetésen központi motívumként vonult végig a különböző női szerepek konfliktusa. Lévai Katalin elmondta: fontos, hogy a nők választhassanak karrier és családanyaság között, illetve adottak legyenek a feltételek, hogy össze is tudják egyeztetni ezeket. Mint elmondta, saját életében is ügyel e kényes egyensúlyra. Segítséget jelent a két világ összeegyeztetésében, hogy korábban társadalomtudósként, és jelenleg politikusként is módja volt tenni a női esélyegyenlőségért. Mint kifejtette: könyvei is erről a feszültségről, sikeres és sikertelen megoldási kísérletekről, társadalmi elvárásokról és viselkedésmintákról szólnak.
A női kvóta kapcsán vita bontakozott ki az est házigazdái és Lévai Katalin között. A képviselő-asszony ismét kifejtette: a női kvóta ötlete önmagában nem elvetendő, ám személyes meggyőződése, hogy a nők jogainak tiszteletéhez, a női esélyek bővítéséhez kevés, és csak sokadik lépésként alkalmazható. Ahogyan a kvótát sikerrel alkalmazó skandináv országok példája is mutatja, előbb az élet egyéb területein kell egyenlő esélyeket teremteni, és csak ezután célszerű a politikában is kiegyenlíteni a nemek arányát. |